BIATORBÁGYI PIAC - MARAD A RÉGIBEN

2019.05.05.

Közel 11.000.000 indokunk volt a cikk megírására. Hogy miért éppen ennyi? Mert közel ennyibe került, egy a kezdetektől is vitatható projekt ötlete, melyet igyekszünk röviden összefoglalva ismertetni.

Biatorbágyon évek óta működik a Faluház parkolójában hétvégenként a termelői piac. Jelenleg egy vállalkozó üzemelteti és szervezi, a város kizárólag a területet adja díjmentesen. Látogatottsága magas, a piac léte nem is kétséges!

Biatorbágy városközpontjának hosszú távú fejlesztését évekkel ezelőtt elkezdte tervezni a városvezetés és a képviselő-testület, mellyel kapcsolatban elkészült az első verziós tanulmányterv, volt lakossági fórum is, de 2017 nyarán megakadt a folyamat, nem került elfogadásra a koncepció.

A két szál 2018 júliusában futott össze, amikor a Pénzügyminisztérium kiírásban megjelent a PM_PIAC_2018 nevű pályázat, ahol a települések helyi piacokkal kapcsolatos témákban nyújthattak be pályázatot, és összesen ca. 150 millió Ft összeget lehet nyerni pályázatonként. A képviselő-testületben hiába mondtuk el, hogy nem a piac tényét és fejlesztési tervét ellenezzük, hanem értelmetlen egy olyan időpontban pályázni erre a városközpont területén, amikor még nincs eldöntve, hogy mi a terve a városnak az egész városközponttal. Ez a tipikus „gombhoz varrjuk a kabátot” eset, hiszen amennyiben megépül bármilyen piacépület, úgy a város kénytelen lesz hosszú évtizedekig mindent ez alapján folytatni, ehhez igazítani.

terület.png

A képviselő-testület azt sem vizsgáltatta, hogy a piac egyáltalán a jelenlegi területen van-e a legjobb helyen, erről nem volt egyeztetés sehol és senkivel (például lakossági fórum), ahogyan a városközponti fejlesztési tervek sem lettek lezárva!

A város vezetése az érveink ellenére kiválasztotta és megbízta a tervezőt illetve a pályázatírót az anyag összeállításával.

Az alábbi képen látható tervet hagyta jóvá a képviselő-testület (komplett anyag elérhető: http://biatorbagy.hu/system/files/elt_helyi_piacok_fejlesztese_palyazat_0.pdf ) 2018 augusztusában:

terv.png

A terv azonban már nem „csak” a helyi termelői piacról szólt, hanem kiszolgáló épületrészekkel, színpaddal és sok egyéb „aprósággal” számolt, így a 2019-es évi költségvetésben is szereplő, kicsit több mint 350 millió Ft beruházási összeggel számoltak a tervezők. Ez az összeg minimum 200 millió Ft önrészt jelentene a piaccal kapcsolatban, így ismét felvetődtek ellenérvek a képviselő-testületi ülésen, ám a város vezetése hajthatatlan volt, Biatorbágy beadta a pályázatot.

terv_2.png

Ahogy korábban is említettük, a 2019-es évi költségvetésben elkülönítésre került az összeg, egyesületünk már a költségvetés megalkotása során is javasolta a visszalépést a pályázattól, az önrész átcsoportosítását égetőbb feladatokra. Az áprilisában kapott hivatalos értesítés szerint „tartalék listára” került a város, azaz nem nyert fő vonalon a projekt. A pályázat nem lett konkrétan elutasítva, amennyiben fenntartjuk a pályázatunkat és elkülönítve tartjuk a beruházási összeget, úgy esetleg (például egy nyertes pályázó visszalépése esetén) előrébb kerülhetünk.

A képviselő-testület végre meghozta az általunk is támogatott döntést, visszavonta a pályázatot.

És hogy mi ebben a 11 milliónyi indok?

  1. Sok-sok munkaóra az önkormányzati dolgozók részéről – nincs számszerűsítve.
  2. Tervezési költség: 10.668.000 Ft.
  3. Pályázati költség: 254.000 Ft.

Ez összesen 10.922.000 Ft közpénz, ami elköltésre került (véleményünk szerint feleslegesen), nem kapja vissza a város soha. A történteket azért írtuk meg, hogy tanulni lehessen az esetből, hiszen az éves költségvetést tekintve ez „aprópénz” is lehet, azonban bármikor lehet az összeg nagyobb és fájóbb ennél.

És a legfontosabb kérdések, amikre a jövőben koncentrálni kell:

  • Nem kellene egy-egy ilyen ügy előtt kikérni a város lakosaink a véleményét? Nem erre valóak a lakossági fórumok?
  • Biztosan jó az, ha nem tervszerűen fejlesztünk, hanem pályázatokra reagálva, kapkodva vágunk bele projektekbe?
  • Ha már pályázatokon indulunk, nem lenne jobb, ha emberi / helyi léptékű tervek születnének, ami indokolható, megvalósítható és legfőképp megnyerhető?